Mirtill / Zöldike / Oldala

Lesd meg a menüpontokat!.•.••♥Gyere máskor is!♥•• •.•


"Tudom, hogy minden porcikámmal, minden sejtemmel, minden csepp véremmel szeretem, forr bennem a szerelem, de nem tudom kimondani. Ha olvas a gondolataimban, nem kell kimondanom. Tudnia kell."




"Nem tudom, merre vagy, de valahol már élsz a világban, és egy napon te meg én megérintjük majd ezt a kaput, ezen a ponton, ahol most én. Aztán majd bemegyünk a kapun, betölt minket a jövőnk és a múltunk, és annyit fogunk jelenteni egymásnak, amennyit soha egyetlen ember sem a másiknak. Még nem találkozhatunk, nem tudom, miért. De egy nap minden kérdésünkre feleletet kapunk majd. Minden lépésem közelebb visz egy hídhoz, amelyen át kell mennünk, hogy találkozhassunk. Ugye, nem lesz nagyon sokára? Ugye nem?"



"Amikor egymásra néznek, előbb megfényesedik, majd felragyog a szivárványhártyájuk. Végül kiolvashatsz a szemükből mindent, ami a szerelem: gyengédséget, csodálatot, vágyat, titkot, varázst."




"Az életben minden csata azt a célt szolgálja, hogy tanuljunk belőle valamit, még az is, amelyiket elveszítjük."



"Amikor a boldogság egyik ajtaja bezárul, egy másik kinyílik. De gyakran oly sokáig tekintünk vissza a zárt ajtóra, hogy nem vesszük észre, amelyik megnyílt előttünk."



"A hiány olyan, mint egy sajgó pont a szívemben. Sokkal jobb érzés, mint amikor dühös voltam rá, vagy ami még rosszabb, amikor nem engedtem, hogy bármit is érezzek iránta. A hiánya azt jelzi, hogy szeretem."



"A szeretet energiája nem mehet veszendőbe, mert hatalmasabb mindennél, és sokféleképpen megtud nyilvánulni."



"Olyan közel jártunk a véghez - és éppen hogy csak sikerült elkerülnünk. Ez is egy olyan pillanat volt, amikor az ember ráébred, milyen értékes az élete, és fordítani akar a dolgokon. Amikor kap egy második esélyt, és megesküszik, hogy ezt nem pazarolja el."

Richelle Mead



"Te meglátsz valamit, és azt kérdezed: "miért?" , de én megálmodok sosem volt dolgokat, es azt mondom: "miért ne?"



"Nyugodt szerelem nem létezik. Akivel megtörténik, elveszett. Nem tudok felidézni egyetlen pillanatot sem, amikor a szerelem nyugalmat hozott volna. Mindig szenvedésekkel és kibírhatatlanul boldog pillanatokkal jár, végtelen boldogsággal és mélységes szomorúsággal."

Paulo Coelho



"Eddig a pillanatig emberek milliói adták már fel. Nem bosszankodnak, nem sírnak, nem csinálnak semmit, csak várják, hogy teljen az idő. Elvesztették a reagálás képességét. Te viszont szomorú vagy. Ez azt jelzi, hogy még él a lelked."

Paulo Coelho



"Megkérdezem, mi a küldetésem, és a hang azt feleli, hogy az, ami minden embernek: átitatni a világot az igaz szeretet energiájával."

Paulo Coelho



"Add meg minden napnak az esélyt, hogy életed legszebb napja legyen!" (Mark Twain)



"Soha ne add fel! Minden nap történnek csodák :)"



"Ne hazudj, ne lopj, ne csalj és ne igyál. De ha hazudsz, hazudj kegyesen, Ha lopsz, lopj csókot édeset, Ha csalsz, csalj mosolyt az arcára, Ha iszol, idd a kedvesed minden szavát!"



"Örök életedre vésd az eszedbe a jó dolgokat, amik a nehézségekből születtek. Ezek bizonyítják, hogy erős vagy, és önbizalmat adnak, hogy ezután bármilyen akadályt át tudj ugrani."                                           

(Paulo Coelho)




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 43
Tegnapi: 2
Heti: 43
Havi: 59
Össz.: 79 516

Látogatottság növelés
Oldal: Idézetek
Mirtill / Zöldike / Oldala - © 2008 - 2024 - millaaaa.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »